A színház szórakoztatóiparrá erodálásának sikerült béklyót vetnie Vidnyánszky Attilának az elmúlt néhány év következetes harcával. A darabokhoz rendelt színészkeresés, a francia típusú projektszínház helyett a társulati alapon szerveződött színházak mellett szállt síkra, s a számok őt látszanak igazolni: tavaly országszerte közel ötmillió színházjegy kelt el. Ezt az átlagot Európában csak a lengyelek közelítik meg.

Talán ennek, népünk színházkedvelő kultúrájának és az önkifejezés szeretetének is köszönhető, hogy hatalmas a drámaíró kedv a magyarok körében, ezért évente több ősbemutatót is tart a Nemzeti Színház. A felelősség hatalmas: vajon nem sikkad-e el egy-egy ígéretes darab a szakértő kezek között, elég jól választ-e címet az évad színlapjára az igazgató, melyet akár évekig repertoáron tart? Ha a Paulay Ede-féle tartóoszlopok megvannak - világ- és magyar klasszikus, világ- és magyar kortárs minden évadban -, akkor nehéz mellényúlni. Azonban támadási felület e nélkül is akad, s egyelőre úgy tűnik, hogy a nemzeti érzület színpadon való megjelenítése bűn; még akkor is, ha a "másként" gondolkodást nem megszűntetni akarja, csak helyet kér magának mellette. Vidnyánszky Attila szerint nehéz úgy színházat - és fesztivált - csinálni, hogy folyamatosan azt érzi az ember, hogy érdekeket sért; valószínűleg ezért nem hívták meg az Oroszországban is rangos elismeréssel díjazott daraboját, a Három nővért, vagy a Szarvassá változott fiút a POSZT-ra.

Akad azonban pozitív példa is: miután Vidnyánszky a kaposvári színésznövendék-képzést megreformálta, a duális képzés bevezetése (minden diákját egy-egy színházhoz "rendeli hozzá") eredményeként is hívta meg Máté Gábor a harmadikos osztályába tanítani. Lehet, hogy most valami elindult a változás útján - véli az igazgató. Szerinte elég baj, hogy az elmúlt évek során a színművészetis diákokba beleplántálták az egyoldalú gondolkodást. Milyen világ az, ahol mindenki kilúgozottan egyet gondol, miközben a liberális szólásszabadság elvét hirdeti? - teszi fel a kérdést a színész-rendező, aki kifejezetten örül annak, ha egy diákjának eltérő véleménye, mondanivalója van.

A politikai üzenet oltárán - ő is és Ráckevei Anna is úgy látja - bűn feláldozni egy színdarabot, a mondandó ezek nélkül is eljut a nézőkhöz. Éppen ezért rakott össze formabontó tervet a debreceni Csokonai Nemzeti Színház, amikor Ráckevei Anna átvette az igazgatatói stafétát. A megbízatásom öt évére öt tematikus évadot terveztünk: minden évad a színháztörténet egy-egy korszakából válogat darabokat. Idén - épp, amikor színházunk 150 éves fennállását ünnepli - a reneszánsz van színen - mondja Meryl Streep magyar hangja. Ugyanakkor komoly kihívás, hogy vidéki színházak esetében sokkal nehezebb a színészek megismertetése, hiszen a médiában leginkább a fővárosi színészek kapnak teret, így arcot is. Mindezek ellenére a művésznő biztos abban, hogy egy vidéki társulat éppen olyan értékes, mint egy budapesti, és nem kérdés, hogy büszkének kell-e rá lenni. "Örömmel fogadtam az utóbbi évek gyakorlatát, miszerint a főváros vízfejűsége a színházak kapcsán oldódni látszik: a fővárosi Nemzeti Színház például hónapról hónapra egy-egy vidéki teátrumot hív meg színpadára, ezzel is elősegítve annak megismertetését." A cél tehát ugyanaz: örömet szerezni nézőnek, színésznek egyaránt.