Hírek

2016.11.11. Teltház A Lovasíjász brüsszeli premierjén      
A Magyar Hullám Társaság szervezésében mutatták be A Lovasíjász című dokumentumfilmet Brüsszelben, a Balassi Intézetben.

Kaszás Géza, a film rendező-producere a nagysikerű vetítést követően elmondta, hogy Kassai Lajos személyisége mély nyomot hagyott benne, és a három évig tartó forgatás és gyártás alatt szinte egy másik ember lett. Mint mondta, magával ragadó az, amit Kassai Lajos létrehozott: egy a honfoglaló magyarok harcmodorát újrateremtő sportágat az ahhoz szükséges létesítményekkel, amit ma már Vancouvertől Kínáig a világ számos pontján követnek, és egy 15 hektáros birtokot Kaposmérő határában, ahol a magyarokkal ősidők óta együtt élő állatok természetes környezetükben élhetnek.

Mindemellett, Kaszás Géza szerint az egész völgyet áthatja egyfajta spiritualitás, amely a természet és őseink tiszteletéből és a közösség erejéből táplálkozik. A rendező legnagyobb kihívásnak azt tekintette, hogy filmje méltó legyen a nemzetközi hírű lovasíjász rangjához és az általa létrehozott völgyhöz, ugyanis „ha rossz filmet csinálok, azzal rombolom ezt a nimbuszt” - emelte ki. A másik kihívás az volt, hogy a film megjelenítse Kassai Lajost szokásos szerepein kívül, és megnyíljon a néző számára. Ezt a rendező úgy érte el, hogy Kassait a lovasíjász-táborban nála edző gyermekek közé ültette és beszéltette hivatásáról. „Meglepetésre, ezekben a jelenetekben olyan gyerekkori emlékek jöttek elő Kassaiból, amikről addig nem hallottunk, és amelyek nagyon erős üzeneteket hordoznak” - mondta Kaszás Géza.

A film sikerén felbuzdulva - amelyet már több mint 90 ezren láttak a mozikban - Kaszás Géza jövőre egy „következmény-film” forgatásába kezd, amely a déli hunok egykori fővárosától, a belső-mongóliai Tongwangchengtől követi a hunok és magyarok útját a Kárpát-medencéig.


 



  Vissza



Emlékezés a márciusi ifjakra
2017. március 6.
1848-49-es forradalom és szabadságharc 169. évfordulója alkalmából tartott megemlékezés
56-os megemlékezés
2016. október 24.
Rákász Gergely koncertje
Varázsolj nekünk valami szépet
2016. szeptember 26.
A labdarúgó Európa-bajnokság egy játékos szemével
e-mail:   
    jelentkezés
Amennyiben szeretne hírt kapni rendezvényeinkről, iratkozzon fel a Magyar Hullám Közéleti és Kulturális Társaság levelezőlistájára!
  Adatvédelmi elveink
Copyright © 2009 Magyar Hullám, Brüsszel    |   Minden jog fenntartva!   |   Hozzáadás a kedvencekhez